Sokkal nagyobb kötöttségek jellemzik a közigazgatási szektort a piacival szemben. A tanácsadást illetően, de lehet minden más területet is a jogszabályi, illetve a közigazgatási intézményekben működő hierarchikus és bürokratikus rend keretek közé szorít. Abban más még, hogy nagyon nagy hálózatban működnek az intézmények, ahol hosszú vertikális kommunikáció előzi meg a döntéshozást. Például két különböző minisztérium főosztályai közötti kapcsolatfelvétel úgy történik, hogy az egyik főosztály feljegyzést ír annak a személynek házon belül, akinek az SZMSZ szerint kell, ez a személy fogja felvenni a kapcsolatot a másik minisztérium illetékes kollégájával, ahonnan halad tovább az információ a saját főosztályára. Majd a válasz ugyanezen az úton megy vissza. Ha a kommunikáció sikerrel zárult, a szakmai munka ezek után tud elkezdődni.
Jogszabályi kötöttségek vannak bizonyos működési fázisokra. Például hogyan tárolhatnak adatot. Az informatikai támogatórendszert egy központi cég üzemelteti, a fejlesztési feladatokat sokszor egy másik központi cég látja el, ahol szintén vannak kötöttségek. Ez azt tudja okozni, hogy adott minisztériumon belül nincsenek tisztában a támogatói folyamatokkal a munkatársak, mert nem is kell nekik tisztában lenni, nem feladatuk. Így, amennyiben egy szakágazati fejlesztésről van szó, nagyon elkülönül a szakma és az informatika, az új fejlesztések nehezen tudnak termék és szolgáltató szemlélettel megvalósulni. Nem lehetetlen, nehéz. Mi ebben tudunk segíteni.
Azon piaci cégek számára, akiknek nincs tapasztalata állami beszállítóként, hasznos tud lenni egy tanácsadó, aki érti az ott zajló folyamatokat. Meg tudja fogalmazni úgy az igényt, hogy az megfeleljen az állami informatikai szolgáltatónak, fejlesztőknek. Akkor is tud segíteni, ha valaki beszállító akar lenni, pályázni szeretne beszerzési vagy közbeszerzési eljárás keretin belül. Olyan tanácsokat tud adni az ajánlathoz, a műszaki leírás tartalmától kezdve, amik megfelelnek a közigazgatási elvárásoknak. Minek kell megfelelni formailag, milyen iratok szükségesek a pályázáshoz. Hogyan tudja igazolni a referenciáit, kompetenciáit. Meg tudjuk mutatni hol kell jelentkezni a rendszerben, hogyan kell használni a közbeszerzési portálokat. Le tudjuk fordítani a közigazgatásra jellemző nyelvezetet piaci értelmezésre.
A közigazgatás számára pedig azért jön jól egy tanácsadó, aki ismeri a piacot, mert össze tudja úgy írni az igényeket, hogy pontosan értelmezhető legyen külső szereplőnek is.
Szolgáltatásaink.